Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A klónozásról

2008.11.10

A klónozás

 

A klón valójában az adott anyaszervezet genetikai állományának hiánytalanul való átörökítése az utódszervezetbe ivaros folyamat nélkül. Mivel az apai és anyai gének nem keveredtek, a spontán mutációs rátától eltekintve az utód fizikailag tökéletesen meg fog egyezni az anyával. Klónok a természetben is előfordulnak, például egy egyszerű testi sejt számtartó - ivartalan - osztódása (mitózis) során. Természetes klónokat fejlettebb szinten is találhatunk, még a teljes organizmusok közt is: az egypetéjű ikrek is egymás pontos másolatai.
A klónozás kezdeti lépései az ember anyaméhbeli embrionális életéhez vezetnek vissza, egészen pontosan az őssejtekhez. Ezek a sejtek életük végéig képesek osztódni, más és más sejttársulásokat, szöveteket vagy akár szerveket hozva létre. Mikor az első őssejt - a megtermékenyített petesejt - megkezdi működését, még a szervezet bármely apró egységét elő tudja állítani, azaz totipotens. A zigóta pár órán belül osztódni kezd, az utódsejtek pedig a nyolcsejtes állapotig megőrzik totipotens jellegüket. Az egypetéjű ikrek is ebben a stádiumban alakulnak ki. A kétsejtes zigóta kisebb hiba következtében kettéválik és a két külön totipotens sejt immár önállóan fejlődik.
A nyolc őssejt további osztódása után kezdődik a differenciálódás, azaz a sejtek leendő helyüknek és feladatuknak megfelelő specializálódása. Néhány nap múlva alakul ki a hólyagcsíra (blastula), amelyben már láthatóan megjelenik az embriócsomó. Kívül vékony sejtréteg védi és határolja el az embriót a külső tértől, ebből képződik majd a méhlepény és a magzat méhen belüli fejlődését segítő egyéb kiegészítő szövetek. Az embriócsomó - a leendő magzat - sejtjeit már nem nevezhetjük totipotensnek, mivel a külső kiegészítő szöveteket már nem tudják létrehozni, azonban minden más emberi sejt megalkotására képesek, tehát pluripotensek.
Újabb pár nap után az embrió már elkötelezett sejtvonalakkal (multipotens sejtekkel) rendelkezik, melyek lehetőségei csak bizonyos területekre korlátozódnak, feladatuk az egyes szövetek különbözőféle sejtjeinek osztódással történő előállítása. Multipotens őssejtek nemcsak embriókban találhatóak, hanem felnőtt szervezetekben is, ilyenek például a csontvelő vérképző őssejtjei, melyekből bármelyik vérsejt-típus kifejlődhet.
Az őssejteken alapuló mesterséges klónozásnak két szerveződési szintje van, mégis most egy harmadikkal kezdem, amihez - mivel ez a legegyszerűbb, legkezdetlegesebb verzió - még őssejt sem feltétlenül szükséges. A molekuláris klónozás (tehát a molekulák szaporítása) tulajdonképpen egy vírus módszerével lehetséges. A kívánt molekula adatait vektorok (hordozók) juttatják be a gazdasejtbe, azaz génjeikkel manipulálják a célsejt saját DNS-eit. A befolyásolt genetikai állomány pedig megváltoztatja a fehérjeszintézist és "legyártatja" a sokszorosítandó molekulát.
Az egyel fejlettebb lépcső a sejtklónozás, ami valójában a mesterséges körülmények közti sejtszaporítást (sejtkultúrák) jelenti. 2000-ben óriási tudományos felfedezése volt, hogy a három emberi őssejtfajta is kitenyészthető megfelelő laboratóriumi körülmények között. A klónozás új lendületet kapott, kutatók tízezrei keresték az őssejtek kulcsát: azaz azokat az eddig ismeretlen szabályozó mechanizmusokat, amik befolyásolják az embrionális őssejt differenciálódását.
Az orvostudomány előtt teljesen új perspektívák nyíltak számos betegség kezelésére: ha sikerül megtalálni az őssejt "irányításának" módját és lehetőségét, egy komplett sejt-, szövet- és szervbank hozható létre. Gyógyíthatóvá válna sok olyan kór, melyeknek hátterében bizonyos sejttípusok hibás működése vagy krónikus megfogyatkozása áll. A fenti eljárást nevezzük sejtterápiának vagy terápiás klónozásnak, ami a klónozás azon részét jelenti, mikor a cél nem egy teljes organizmus (egy egész emberi szervezet), hanem az őssejtek befolyásolása által csak bizonyos "alapegységek" előállítása.
A kísérletekhez szükséges őssejtekhez több féle módon lehet hozzájutni, ám mindegyik erősen kifogásolható etikailag. Ilyen célokra felhasználhatóak a mesterséges megtermékenyítésekből visszamaradt fölösleges embriók, az abortált magzatok valamint a klónozással létrehozott korai stádiumú embriók. A negyedik (leghumánusabb és legelfogadhatóbb) lehetőség az újszülöttek köldökzsinórjában rejlik, ami különlegesen sok őssejtet tartalmaz. Az őssejt kinyerési laboratóriumi eljárás azonban túlságosan költséges lenne, így ezt a változatot egyelőre nem vezették be a gyakorlatba.

Dolly, a klón

A harmadik szint a többsejtű organizmusok klónozása. Két alapvető módszer áll a kutatók rendelkezésére, a nukleáris transzfer (azaz sejtmaganyag-átvitel) és az embrió-osztás (felezés). Nukleáris transzferrel keletkezett Dolly is 1997-ben, az első klónozott emlős. Az eljárás lényegében a következő: A lemásolni kívánt egyed egy már differenciálódott testi sejtjét megfosztják a magjától. A magot (benne a genetikai állománnyal) egy szintén magtalan petesejtbe ültetik, azaz egyesülésre kényszerítik vele, elektromos áram segítségével.
A donor testi sejtjének - más környezetbe kerülve - megáll az ún. biológiai órája. Az anyaméhbeli differenciálódás ellenére minden egyes közönséges testi sejt is hordozza mindazt az információt és képességet, amit egy totipotens őssejt, csak egy egyelőre felderítetlen mechanizmus következtében ez rejtve marad a sejt egész élete során. Most azonban a kapott örökítőanyag specializált működése (hiszen a sejt csak azokat a géneket használta eddig, amik feladatának ellátásához szükségesek voltak) megszűnik, és a zigóta osztódni kezd. Az ilyen módon ivartalanul megtermékenyített petesejtet behelyezik a béranya méhébe, és innentől elvileg normális lefolyású terhesség következik, amelyből világra jöhet a donor tökéletes klónja. Ám lehetséges, hogy az utód mégsem lesz fizikailag teljesesen azonos a donorral, hiszen egyáltalán nem ismerjük a mitokondriumban lévő DNS-ek szerepét. A petesejt mitokondriuma a petesejt donortól származik, így ezek a gének befolyásolhatják a donor egy az egyben való átöröklődését. Ezek az egyelőre felderítetlen tényezők az ún. petesejt faktorok. Az első kiméra (azaz a petesejt faktorok által többszörösen génmanipulált ember) már meg is született.
Az embrióosztási technológia az előzővel szemben már rutinszerűen használt háziállatoknál. A kivételesen jó génekkel rendelkező tenyészállatok utódait az egypetéjű ikrekhez hasonlóan sokszorosítják, tehát a nyolc totipotens őssejtet mesterségesen elválasztják egymástól, ezáltal nyolc genetikailag ugyanolyan utódot hozva létre. Ez a módszer mégsem nevezhető klónozásnak, hiszen az ezek az utódok nem a szüleikkel, hanem főleg egymással azonosak.
Az ember reproduktív klónozása (a teljes, kifejlett emberi szervezet megalkotása) azonban egyik módszerrel sem oldható meg. A tudomány elvben készen áll az első emberi kísérletre, mégis túl nagy a kockázat és túl kicsi a hatékonyság. Állatok reproduktív klónozásánál mintegy 2%-ban alakultak ki embriók, tehát még nem rendelkezünk megbízható technikával a nukleáris transzferhez. (A híres klón-bárány, Dolly pontosan 227-szerre sikerült�) Az embrióosztási technika sem tud jobb eredményeket felmutatni, 107 darab nyolcsejtes zigótából - melyről csak 368 embriót sikerült előállítani - mindössze egy végződött sikeres szüléssel.
A klón előállításának nehézségein túl is akadnak még megoldatlan biológiai problémák. Sikeres transzplantáció, kihordás és szülés után is sokkal nagyobb veszély fenyegeti az élőlényt, mint normális, ivaros úton fogant társait. A sejtmagok kromoszómáinak végén ugyanis speciális DNS-ek vannak, amiknek látszólag semmi funkciójuk nincs az öröklésben, mivel nem tartalmaznak géneket. Ezek az ún. telomérák mégsem haszontalanok, sőt, egyenesen nélkülözhetetlenek. A telomérák bizonyos - természetesen kötött sorrendű - szerves bázisokból álnak, feladatuk, hogy megvédjék a kromoszómákat a lebomlástól. Minden sejtosztódás alkalmával megrövidülnek egy adott hosszal, ezzel jelezve a sejtnek, hogy hány osztódásra képes még a génállomány megsérülése nélkül. Ha a sejt már nem tud tovább osztódni, mert a telomérái már teljesen "elkoptak", bekövetkezik a beprogramozott önmegsemmisítő.

 

A mesterséges klónok esetében azonban ez másképp működik. Mivel az örökítőanyag-állományt hordozó testi sejt, ami a kezdeteknél beültetésre került a petesejtbe, már eredeti helyén, a donorban is elvégzett néhány osztódást, helyből rövidebb telomérákkal fog neki egy teljesen új organizmus létrehozásának. A sejthalál pedig a kelleténél jóval hamarabb beáll, ezzel megrövidítve a klón életét.
Sajnos az élettartam rövidülésén kívül még további veszélyek is fennállnak. Egy klónozott organizmus számára különlegesen nagy például a kóros sejtburjánzások (így a ráké is) kockázata. A rák akkor alakul ki, ha a sejtek - nem reagálva a telomérák jelzéseire - nem pusztítják el önmagukat, hanem krónikus osztódásba kezdenek. A hiba oka ismét csak a beültetett testi sejtben keresendő, amely mesterségesen befolyásolt élete folyamán sokkal több káros hatásnak volt kitéve, mint amit egy normális sejt képes elviselni. Az így kialakult mutációk pedig a klón minden egyes sejtjében továbböröklődnek, mivel nem keveredtek az apai és anyai gének. Az előbb felsorolt negatív tényezők miatt nyilvánvalóvá vált a génállomány - mindenképp természetes úton való - frissítésének szükségesessége.
A fenti akadályok alapján világos, hogy az ember biológiai klónozása még semmiképpen sem lehetséges. Az elv talán már készen áll, a gyakorlat azonban még mindig nagyon kockázatos. Ráadásul a világ nem csak tudományosan, de etikailag sem készült még el az emberi klónozásra.
Hiszen mi történik a sejttenyésztésekhez mesterségesen létrehozott embriókkal, amikből az őssejteket kinyerik? El lehet-e pusztítani egy még meg sem született embert azért, hogy ezzel más emberek életét mentsük meg? Egyáltalán embernek tekinthető-e egy néhány napos sejtkupac? A reproduktív klónozásoknál mi lesz a maradék 98% embrióval, akik még világra sem jönnek? Azokkal, akik ugyan megszületnek, de torz, hiányos testtel, ezáltal fél-életre kényszerítve, az emberi nagyravágyás, a genetika áldozataként? Akik egészségesen születnek, de szörnyű szenvedések közt, rákban halnak meg, mielőtt akár csak megérhették volna a felnőttkort? Mit tennénk velük? Talán megszűnne az eutanázia tilalma?
A társadalom reakciója egyelőre még egyértelmű: a megkérdezettek 90%-a klónozás ellen van. Még élénken itt él bennünk Auschwitz, félünk az eugenikától. A "természetes kiválasztódás" pénz kérdése lesz csupán, a gazdag utód nem csak neveltetésénél fogva lesz különb kevésbé szerencsésebb társainál, hanem génjeinek minőségénél fogva is� (az eljárás költsége a jelenlegi körülmények között kb. 50.000 USD, a tudósok úgy számítják, hogy mire a klónozás már rutinszerűvé fog válni, ez az összeg "mindössze" 20.000 USD-ra fog lecsökkenni - ma egy lombikbébi ára). Darwin elméletének kitekert, groteszk, természetellenes változata játszódhat itt le, és borzasztó belegondolni - hajszálon függ az egész emberiség sorsa�
Annak ellenére, hogy ezeket mindenki végiggondolja magában, az igény egyre nő. Sok ember, aki képtelen feldolgozni valamely szerettének elveszítését, a klónozásban véli megtalálni a választ. Az általánosan elterjedt - de téves - nézet szerint a klón nemcsak külsőleg (fizikailag), hanem pszichésen és mentálisan is tökéletesen azonos lesz a sejtdonorral. Az utóbbi tulajdonságok azonban csak részben génfüggők. Minden egyes világrajött újszülöttben megvannak a szüleitől örökölt hajlamok, amelyek az utód családi, szociális környezetétől, a neveltetéstől függnek, hogy előjönnek-e. Pontosan ugyanaz az - tehát a donorral minden tekintetben azonos - egyed előállításának esélye nagyon közel van a lehetetlenhez, hiszen ahhoz minden feltételt hibátlanul rekonstruálni kéne.
Mások terméketlenségükre keresnek megoldást a klónozással, hiszen így lehetőségük nyílna saját génkészletük továbbörökítésére.
Ezek alapján érthető, hogy a kormányok folyamatosan komoly erőfeszítéseket tesznek a rohamosan terjedő klónozás-igény megfékezésére. Első lépésként mindenhol betiltották az emberi reproduktív klónozást, valamint nagy energiát fektetnek a titkosan folyó kísérletek felfedezésébe és azonnali leállításába. Valóban tetemes esély van rá, hogy a sok helyen folyó titkos kísérletek már forradalmi újításokat dolgoztak ki, és jelenleg sokkal előrébb tartanak, mint a nyilvános génkutatások. Az sem kizárható, hogy az első emberi klón már "készül", esetleg kész� a sikertelen kísérleteket megpróbálják eltitkolni, hiszen egy félresikerült egyed még jobban a klónozás ellen hangolná a kormányokat és a közvéleményt. A klónozás rövidesen politikai kérdéssé válik, aki nyíltan vállalná a kutatásokat, nyilvánvalóan drasztikus összetűzésekbe keveredne a kormányzatokkal�
A római katolikus egyház vélekedése minderről meglepően ambivalens. II. János Pál pápa véleménye szerint a klónozás Istennek tetsző dolog, mivel naponta több ezer ikerpár születik. A megtermékenyített petesejt emberi beavatkozás miatti elpusztulása viszont annál inkább bűnnek számít, hiszen a lélek a fogantatáskor költözik az emberbe, egy élő lélek elveszejtése pedig mindenképpen helytelen�
A klónozás azonban a tudomány jelenlegi állásánál egyáltalán nem a reproduktív klónozásról szól. A közeli célkitűzések inkább az őssejtklónozást érintik, főleg a sejtterápiát. A terápiás klónozás igazán nagyszerű lehet, egészen új távlatokat nyithat az orvostudomány előtt, veszélytelenebbé, jobbá és hosszabbá teheti életünket. A probléma az embrionális őssejtek beszerzésével van, mivel a sejtkultúra kitenyésztéséhez óhatatlanul szükség van egy emberi embriókezdemény sejtjeire - azaz leendő embereket kell elpusztítani.

Kromoszómák telomérái flluoreszkáló festékkel festve

Az első botrány 2001-ben tört ki az Egyesült Államokbeli Kelet-Virginai Orvosi Egyetem Jones Intézetéből. Kutatók azzal a céllal végeztek mesterséges megtermékenyítéseket, hogy az így létrejövő zigóták totipotens őssejtjeit kísérleteikhez felhasználják. Az ügy világszerte óriási felháborodást váltott ki, hiszen számos abortált magzat és maradék megtermékenyített petesejt áll rendelkezésre. Amerikában kitört az ún. őssejt-háború, amit George Bush elnök azzal zárt le, hogy megtiltott mindennemű klónozást és az eljárásra irányuló kutatásokat egyaránt.
Napokkal később azonban az Egyesült Államok kormánya a kutatói nyomásnak köszönhetően részlegesen engedélyezte az őssejt kísérleteket, azzal a feltétellel, hogy nem tenyésztenek ki külön erre a célra emberi embriókat és a "hulladék" őssejt-kultúrákat nem engedik tovább fejlődni egészen az embrionális állapotig. A szakértők fellélegeztek, mivel az őssejtek sejtkultúrában való tenyésztése számos okból kritikusan fontos és alapvető az orvostudomány számára.
Ha laboratóriumi körülmények között adott a lehetőség megfigyelni az őssejtek fejlődését, a tanulmányozás során az ember mérföldekkel közelebb juthat az anyaméhben az egyedfejlődés ilyen korai szakaszában lejátszódó folyamatokhoz. A leglényegesebb természetesen az őssejtek differenciálódásának tanulmányozása, megérteni és pontosan körülhatárolni azokat a mechanizmusokat, amelyekkel mint írtam, lehetőségünk nyílna sejtterápiával súlyos betegségek gyógyítására (például a Parkinson- és Alzheimer-kór, idegrendszeri sérülések, agyvérzés, égési sérülések, szívbetegségek, cukorbetegség, csontritkulás stb.). Az már ismert, hogy mely gének ki és bekapcsolódása okozza a folyamatot, ám azok a tényezők viszont nem, amik aktiválják vagy inaktiválják a géneket.
A sejtkultúrák másik nagy előnye, hogy kipróbálhatóak rajtuk az egyes gyógyszerek hatásai. Az állatkísérleteket csökkenthetnék, ráadásul a gyógyhatásról is jóval pontosabb képet kapnánk, mivel az emberi sejtek mégis közelebb állnak a teljes emberi szervezethez, mint a kísérleti állatok.
Az őssejt-kutatás egyik nagy célkitűzése - és egyben kérdése is - a halhatatlan sejtvonalak kitenyésztése. Ezekben a sejtekben hatástalanítanák az ún. terminátor géneket, melyek a telomérákhoz hasonlóan a sejtosztódást és a sejt élettartamát szabályozzák. Ezek a gének kiiktatódnak a sejtburjánzásoknál is, pontosan ezért lesznek örökéletűek például a rákos sejtek is. De miért ne lehetne halhatatlanná tenni egy egészségesen működő sejtet? Soha el nem kopó szöveteket, szerveket hozhatnánk létre, előbb-utóbb talán eljutnánk a halhatatlan emberig is.
A 2001. szeptemberében született meg az áttörésnek számító eredmény az őssejt-biológiában: A világon legelőször sikerült embrionális totipotens őssejteket vérképző sejtekké fejleszteni az amerikai Wisconsin Egyetemen. A sejtek olyan speciális kémiai anyagokat kezdtek termelni, amelyek kifejezetten jellemzőek a vérképző sejtekre, ezeket a sajátságos előállított anyagokat biokémiai markereknek hívjuk. Ezekből a vérképző sejtekből még további kutatások és kísérletek folyamán kialakítható az emberi vér mindhárom sejttípusa: a vérlemezkék, a vörösvérsejtek és a fehérvérsejtek.
A képző őssejteket vegyes sejtkultúrákban szaporították, azaz más testi sejtekkel, sőt még állati (egér) sejtekkel is vegyítették őket. Ezek a sejtek a megfigyelések szerint pozitívan befolyásolják az őssejtek növekedési faktorait, ám a pontos folyamat ma még nem tisztázott.
Az őssejt-transzformációt már korábban is sikerült megvalósítani, de csak állatok esetében, ez az első emberi próbálkozás. Ha a mechanizmus sokszor és könnyedén megismételhető lesz és a gyakorlati gyógyítás részét képezi majd, az orvostudomány előtt a vérátömlesztés és a csontvelő-átültetés korlátlan lehetőségei nyílnak meg. Ám valószínűleg több évi további kutatás szükséges még az őssejt-kultúrák tenyésztésének és befolyásolásának pontos megismeréséhez. Mindenesetre széles és hosszú útra akadtak a wisconsini szakértők�
Az Egyesült Államokban lezajlott őssejt-háború, és az őssejt kutatás egészében véve eltörpül egy hírneves olasz embriológus, Dr. Severino Antinori 2001. augusztusában tett bejelentése mellett: a

professzor emberi, reproduktív célú klónozást akar elvégezni kétszáz önkéntes páron. Antinori a több száz sikeres egérkísérlet alapján úgy véli, az orvostudomány már rendelkezik megfelelően biztonságos technikával az ember klónozásához.
Az olasz embriológus vezette tudóscsoport elmondta, hogy ezzel a kísérlettel nem csupán kutatásaik alátámasztása és igazolása a cél, hanem a segítségnyújtás is. Az eljárás olyan embereknek teszi lehetővé génjeik továbbörökítését, akik egyébként nem képesek erre, de szeretnének gyermeket vállalni - idegen genetikai állomány felhasználása nélkül. A párokban a női petesejt normálisan működik, ám a férfi hímivarsejtek valamilyen mutációs okból nem tudnak eljutni a petesejthez, vagy pedig egyáltalán nincsenek.
A négyszáz ember kiválasztása a Föld különböző országaiból előttünk ismeretlen szisztéma szerint történt. A párok mind húszas éveik végén, harmincas éveik elején járnak. Antinori mindössze annyit árult el, hogy nem vállalt el olyan házaspárokat, akik már elveszítették egy gyereküket, továbbá kizárta az egyedülálló asszonyokat is. Az MTI becslései szerint Antiorihoz kb. 700 pár jelentkezett klónozásra.
A kísérlet Antinori olaszországi magánklinikáján folyt volna, de az Európai Unió Tanácsa (a szavazásnál egyértelmű többséggel) betiltott mindennemű klónozási tevékenységet a területén. Az "úttörő" Antinorit egyetlen ország sem fogadta be, így a csoport végül egy, a Földközi-tenger nemzetközi vizein úszó laboratóriumba, egy óriási hajóra költözött, ahol azóta is folynak a kísérletek, a sajtó és a média teljes kizárásával. (A római Antinori Klinika egyébként hasonló tevékenységet folytat: mesterséges megtermékenyítéseket végeznek.) Az akciót privát pénzforrásokból finanszírozzák.
Maga a klónozási eljárás a nukleáris transzfer, az első emberi klónt novemberre jósolták. A műveletet két részben tervezik végrehajtani. Először fogantatnak egy embrió-kezdeményt a férfi egy bőrszöveti sejtjéből, amelyet mélyhűtött állapotban tartanak életben. Ezek után létrehoznak egy második zigótát is, majd alapos vizsgálatokat végezve eldöntik, hogy melyik embrióba sikerült jobban a genetikai állomány átvitele, lehetőleg minél kevesebb mutáció nélkül.
Antinori és társa, a görög Panaiotisz Zavosz szaporodásbiológiai szakértő több nemzetközi konferencián vett részt és adta elő terveit. Ahogy ez előre elvárható volt, mind az orvosok és kutatók, mind az életvédő csoportok, mind pedig a közvélemény heves tiltakozással fogadta az ember klónozásának ötletét.
Az egyik legrangosabb szakkonferencián (Washingtonban, az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia által rendezett gyűlésen) még meglepőbb fordulatra derült fény: A Clonaid nevű magáncég képviselője bejelentette, hogy a szintén az emberi reproduktív klónozás területén érdekelt vállalat már túl van a puszta terveken, és bizonyos előrelépéseket már tett. A donor sejtjét már bejuttatták a petesejtbe, és korai stádiumú embriókká fejlesztették őket, amelyeket most hibernált állapotban tartanak. A kísérletek hatékonyságáról a szakértő nem nyilatkozott, ám az aktív biológiai veszélyeket ismerve sajnos nagy esély van arra, hogy több torzszülött vagy halvaszületett csecsemő fog világra jönni a lefagyasztott zigótákból, mint ahány egészséges, élő gyerek.
Még egy furcsa megválaszolatlan kérdéskör maradt, melynek tisztázása szerintem fontos lenne mind az orvostudomány, mind pedig az etika számára:
Milyen rokonságban állnak majd a leendő klónok egymással és a donorral?
Megszülheti-e valaki saját ősét?
Mennyiben tekinthető testvéreknek egy donor két klónja (ha netán valaki, kétszeresen klónoztatja magát�)?
Mi lesz a melegekkel?
Két homoszexuális férfi közül melyik adja a génállományt az utódnak?
Mondhatják-e majd a házaspárok akkor, hogy közös gyerek?
Az ilyen és az ezekhez hasonló kérdésfeltevéseket nem lehet elkerülni, főleg majd akkor nem, ha az ivartalan szaporodás már bevett dolog lesz, mint ma például a mesterséges megtermékenyítés� Egyáltalán lesznek-e még ivarosan szaporodó emberek, vagy pedig szép fokozatosan eltűnnek a föld színéről, mint túl merev, konzervatív lelkek, akik nem hajlandóak "segíteni magukon" a tudomány és a technika modern vívmányaival?

 

 

A tudomány aktuális kérdései: a klónozás

A klónozásról alapszinten mindenki hallott, mindenkinek beugrik Dolly és leányai, valamint a hírek az első klónozott emberi gyermekekről. Filmeket láttunk már, Dolf Lundgren harcolt Van Damme-mal, szóval a perspektívák sem ismeretlenek. Néhány aprósággal azonban megvilágítanánk a homályos sarkokat.

 

Dolly maga... (forrás: www.britishcouncil.org.cn)

Dolly maga...

A genetikai manipuláció nem új keletű dolog, mintegy 300 éve egy Mendel nevű szerzetes kezdett üres pillanataiban azzal foglalkozni, hogy megfigyelje, a kolostorban növő borsó bizonyos tulajdonságai milyen módon öröklődnek, illetve hogyan lehet bizonyos tulajdonságokat tudományos pontossággal továbbvinni a jövő főzelék generációiba.


Megfigyelései alkották a tudatos tenyésztő munka alapját. Hamar kiderült azonban, hogy az ivaros szaporodás korlátai szűkek az ipari termelés számára. Két út állt a tudomány előtt, csak a kapuőrző problémát kellet megoldani.


Az egyik út az ivaros szaporodás maceráit és korlátait legyőző módszer, amely segítségével a gazdaszervezet képessé válik tőle teljesen idegen tulajdonságok megjelenítésére és örökítésére. Ez a probléma a genetikai sebészet és génmanipuláció vívmányaival már megoldottá vált.


Napjainkra lehetőség van arra, hogy egyelőre ugyan csak bizonyos határokon belül egy kiválasztott gazdaszervezetet olyan tulajdonságokkal ruházzunk fel, amelyekkel csak akarunk. Egerek hátán növesztethetünk emberi fület, disznókat programozhatunk át úgy, hogy emberi genetikai tulajdonságokat mutató szervekkel éljenek, négylábú génbankként. Olyan kukoricát vagy szóját is termeszthetünk, amely ellenáll a gyomirtóknak, stb. Ezeket az első pillanatra kecsegtető előnyöket úgy érhetjük el, hogy a gazda sejt genetikai állományát "megfertőzzük" egy olyan vírussal, amely azután beépíti a kívánt tulajdonságokat az egyed genetikai állományába.

A másik út annak a problémának a megoldására vonatkozott, hogy hogyan lehetne az ivaros szaporodás mennyiségi korlátait legyőzni. Az ivaros szaporodás az ipari termelés számára egyrészt kedvezőtlen hatásfokú, másrészt mindig tartogathat meglepetéseket (spontán mutáció, stb). Nem így a klónozás.


A klónozás során testi sejt genetikai anyagát használják fel az örökítésre. A normál séma szerint az ivari sejtek feleannyi gént hordoznak, mint testi társaik. A szaporodás során a két ivari sejt egyesülésével alakulnak azután ki a teljes génállományú testi sejtek. Az ivaros szaporodás során csak azt lehet garantálni, hogy a kromoszómák számban meglegyenek, de információ tartalmuk random módon alakul ki. A klónozás során a testi sejtek génállománya öröklődik tovább, minden változás nélkül. Klónozás révén azonos tulajdonságú egyedek állíthatók elő, tetszőleges számban (Boba Fett és a klónhadsereg). A tudomány számára jelenleg két probléma vár megoldásra:


- Miért halnak meg a vártnál jóval hamarabb a klónok?

- Hogyan lehetne kiküszöbölni azt, hogy a klónok sejtöregedési programja előrehaladott, azaz nem 0-ról indul a stopper, hanem az eredeti szervezet aktuális pillanatától.


Amennyiben ezek megoldódnak, nincs akadálya annak, hogy gyermekeink egy osztályba járjanak Albert Einstein II-XXV-tal.

 

Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Elvis Lucas Presley

(Elvis Lucas Presley, 2012.01.05 03:53)

Örömmel jelentem be hogy a Klón című 2001'es Brazil eredeti telenovellát
A Zone Romantica ismét kitűzte műsorául.
Nem rég kezdték azt hiszem úgy körülbelül Szilveszter környékén.
Körülbelül a 50,60. - Dik résznél tart.
Két részt játszanak egy nap,reggel 8:00 - tól reggel 10:00-ig.
Aki lemarad a részekről,az Szombaton és Vasárnap megnézheti hajnali 1:45 - től hajnali 6:00-ig.

Ennyi boldog új évet!!!!:D

darthwador@gmail.hu

(Darth Wador, 2010.08.08 19:52)

Nagy klónista vagyok.Szerintem a szaparodás úgy egyszerűbb lenne.Lehet hogy nem épp egészséges,de egyszerűbb.És hadsereget is lehetne belőle előállítani lásd Star Wars.Én egybbként Star Wars rajongó vagyok,de én nyitott vagyok mindenre,engem minden érdekell.Így a klón sorozat is.Ami jó,az érdekell,ami meg vacak,az nem.